Elkészítési útmutató:
1. A megszokott módon előkészítem a természetes körömlemezt: fertőtlenítem, majd formára reszelem és felbolyhozom a felületét. Portalanítok.
2. Nail Prep és Bonder előkészítő folyadékokkal kezelem a köröm felületét. A Nail Prep hamar megszárad, míg a Bonder ragacsosra szárad. Egyiket sem szükséges köttetni.
3. Színtelen base géllel készítem el az alapot. Ez egy szuper tartós, rugalmas, leoldható alapozó gél lakk, amellyel meghosszabbíthatod a gél lakkozott körmeid élettartamát még akkor is, ha gyenge, természetes körömlemezről beszélünk.
Természetesen készítheted a következő mintát épített, zselés alapra is. Ehhez készítsd el a zselés alapot, majd köttetés után fixáld, reszeld formára és alaposan portalanítsd a felületet. Innen folytatva kövesd a további lépéseket.
4. Felviszem a 3089-es, Rainy day fantázianévre hallgató gél lakkot, amelyet az új 2020-as őszi kollekciókban találsz. Két vékony rétegben (rétegenként köttetve). Köttetem.
5. Szintén az új kollekcióból választottuk a 3094-es, Military gél lakkot, amellyel levél mintát fogunk készíteni az alábbiak szerint:
6. A 138-as mustársárga gél lakkból szirmokat festünk a képen látható módon. Köttetem, majd választok egy sötétebb narancs árnyalatot, amellyel árnyékolom a szirmokat. Ehhez most a 3008-as, Crush színt fogom most használni (melyet szintén köttetek).
7. A One Step 302-es, Forester gél lakkal még kiegészítem picit a mintát, mivel hiányoltam egy kis barnát. Köttetem.
8. Egy izmosabb réteg matt fedőlakkal fedem a mintát. Ehhez a Matt Touch fedőlakkot használtam, amelyet alaposan kiköttettem.
Classic Nails TIPP: használat előtt alaposan rázd fel a matt fedőt! Ha vastagabb rétegben használod, akkor mindenképpen köttesd ki alaposan, utána pedig NE nyúlj hozzá, várd meg amíg kihűl. Ha kevésbé vagy rutinos, akkor használd két vékony rétegben, az elsőt csak gyorsköttetve (pár másodpercig köttetve), a másodikat értelemszerűen teljesen kiköttetve.
9. Fehér és fekete díszítő zselével kontúrozom a mintát, majd köttetem (fixmentesre kötnek). Mind a festéshez, mind pedig a kontúrozáshoz 000-ás díszítő ecsetet használtam. A szirmokhoz, levelekhez használhatsz picit vastagabb ecsetet is, igény szerint. Ezzel pedig el is készültünk :) Szerintem mintájában és színvilágában is nagyon ősziesre sikerült a minta. Készítsd el Te is, ha megtetszett! ;)