Először is különbséget kell tennünk késős vendégek között:
1. A szétszórt: az ilyen vendég többnyire kifejezetten szimpatikus, kedves, nagy valószínűséggel jól kijössz vele. Nem késik sokat, épp csak pár percet, azt is láthatóan nagyon megbánja. Tisztel és megbecsül, de egyszerűen képtelen ütemezni az életét és pontosan érkezni a megbeszélt időpontokra. Folyton rohan, munkába, gyerekért, bevásárolni, edzésre. Ilyen vendég esetén többnyire elég, ha jelzed felé, hogy bizony kellemetlenséget okoz Neked a késéssel, mert feltart a megszokott munkatempódban.
2. A notórius késő: még sosem érkezett pontosan egyik megbeszélt időpontban sem. Rendszeresen késik és nem 2-3 perceket. Az ilyen vendég többnyire énközpontú, a jó viszonyra pedig kevés esély van, ha minden alkalommal felbosszant a késéssel. Komoly kihívás lehet, ha nem vagy kifejezetten türelmes típus. Olvass tovább pár megoldási javaslatért!
3. Aki nem jelenik meg: vannak vendégek, akiktől egyszerűen kinyílik a zsebedben a bicska, még akkor is, ha Te vagy a világ legnyugodtabb embere. Na ők ilyenek. Jó esetben lemondják, kevésbé jó esetben egyszerűen csak nem mennek el a korábban egyeztetett időpontra. Nyilván vannak olyan SOS helyzetek, amelyek bekövetkezése esetén szemet hunyhatunk egy kihagyott időpont felett, még akkor is, ha bosszantó. Ez főleg akkor igaz, ha már régi vendégről van szó. Ilyenkor engedjük ki a gőzt és mérlegeljünk: ide jár már egy ideje, nem jellemző rá a késés és megbízhatatlanság... na ugye! Új vendég esetén legyünk ennél sokkal szigorúbbak: aki már az első alkalommal sem tisztel meg azzal, hogy elmegy az időpontra, az később sem fog. Ne bánkódj miatta, sok idegeskedést spórolhatsz meg. Ettől függetlenül ne legyél udvariatlan, a "stílus maga az ember", így ha ezek után megkeres, csak higgadtan add a tudtára, hogy sajnos nem tudod elvállalni a jövőben. Adhatsz neki időpontot, ja a második esélyek híve vagy, de csak azzal a feltétellel, hogy kifizeti az előző időpont "árát", ami miatta hiúsult meg. Ezen többnyire meg szoktak sértődni, holott teljesen jogos kérés, tekintve, hogy Te ebből élsz. Így ha a békésebb megoldásokat pártolod, akkor csak egyszerűen add a tudtára, hogy sajnos nem tudod elvállalni.
Megoldási alternatívák:
A cél mindig az, hogy a késős vendégből megbízható vendég legyen. Persze ne csinálj magadból bohócot, egy ponton túl nem kell erőlködni a nevelő szándékú kísérletekkel, de egy próbát megérnek az alábbi javaslatok:
1. Mesélj neki a munkádról, értesd meg vele, hogy milyen munkarend szerint dolgozol. Például hívd fel a figyelmét arra, hogy minden vendégre előre meghatározott időd van. Ez nem szimpátia alapon működik, egyszerűen csak egy gél lakk elkészítése nem tart annyi ideig, mint egy stiletto műköröm megépítése. Így tehát ha Ő késik, akkor saját magától veszi el az időt és attól, hogy olyan szép körmei legyenek, mint amilyet megálmodott. És nem, nem az "összecsapásról" van szó, hiszen nyilván nem vállalod el, ha már nem férnél bele az időbe, hanem arról, hogy a megrövidült munkára fordítható időbe már nem minden esetben fér bele a díszítés például. Példálózhatsz azzal is, hogy biztosan Ő sem örülne, ha hosszú percekig kellene várakozni a szalonban, mert az előtte lévő vendég késett.
2. Az előbbiek alapján értesd meg vele, hogy ha 10-15 percnél többet késik (ez természetesen személyes megítélés tárgya), akkor sajnos kénytelen leszel hazaküldeni, mert nem tudod elkészíteni a körmeit anélkül, hogy a többi vendégeddel ne csúsznál meg, ezzel kellemetlen helyzetbe hozva őket is és magadat is. Remélhetőleg az, hogy feleslegesen utazott és hiába sietett, hogy ne fél órát, hanem csak 15 percet késsen elég lesz ahhoz, hogy legközelebb pontosan érkezzen.
3. Javasold Neki, hogy a legközelebb számoljon úgy, hogy az időpont előtt 10 perccel már a szalonban legyen. Mintha nem 15:00-ra szólna az időpontja, hanem 14:50-re például. Hívd fel a figyelmét, hogy egyébként is ildomos pár perccel korábban érkezni és nem beesni. Ajánld fel neki, hogy a fennmaradó időben (tehát emennyivel korábban érkezett) megkínálod egy kávéval és kicsit szusszanhat egyet az egész napos rohanás közepette, kigondolhatja, hogy pontosan milyen körmöt szeretne.
4. Előleg fizetés: meglehetősen drasztikus megoldás, de beválik. Kérd el az elkészítendő köröm árának bizonyos százalékát előre, így meg lesz a motiváció, hogy legközelebb megérkezzen, méghozzá pontosan.
5. Mi van akkor ha türelmes voltál, mindent megpróbáltál és továbbra is késik, ezzel kellemetlenséget és sok fejfájást okozva Neked? Nincs más hátra, meg kell válni a vendégtől! Ilyen esetben a legegyszerűbb az egyenes beszéd. Ha konfliktus kerülő vagy, akkor próbálkozhatsz mással, például: hivatkozhatsz külső tényezőre, vagy arra, hogy egyszerűen nincs időpontod. Én mégis úgy gondolom, hogy érdemes nyílt lapokkal játszani, a vendégednek is jó, ha tudja, hogy pontosan miért válnak el útjaitok, hátha a jövőben jobban odafigyel majd a pontos érkezésre, ezzel pedig egy kollégád életét jócskán megkönnyítheted. Fogalmazd meg neki egyszerűen, hogy sajnos nem fér bele a munkabeosztásodba az, hogy ő rendszeresen késik. Itt elég jól veszi ki magát, ha korábban próbálták javaslatokat adni neki a probléma megoldására, lépéseket tenni afelé, hogy a jövőben ne forduljon elő ilyen. Maradj higgadt, még akkor is, ha már sokadjára vagy ilyen helyzetben!
Összességében az a vendég, aki megbecsül Téged és a munkádat, meg fogja érteni javaslataidat, érezni fogja, hogy mi a helyes hozzáállás a jövőben. Az a vendég aki pedig felháborodik, megsértődik, majd úgyis megy más szakemberhez, ne bánkódj miatta.
Köszönjük, ha elolvastad és reméljük hasznos tanácsokat találtál cikkünkben! Sok szerencsét és türelmet Lányok!